2017. március 10., Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár (Bátonyterenye)

VI. Önálló kiállításom megnyitója felejthetetlen nagy öröm és meghatódás volt számomra. Köszönöm a sok érdeklődőnek, aki megjelent. Családomnak, rokonaimnak, Bátonyterenye Város Önkormányzata polgármesterének, Nagy-Majdon Józsefnek a megtisztelő jelenlétét, valamint Bottyán Katalin képzőművésznek, hogy elfogadta a meghívásomat és megnyitotta a kiállítást, az Ady Endre Művelődési Központ vezetőjének, Szabó Zsuzsannának, hogy helyt adott az alkotásaimnak az Iványi Ödön Galériában. Az ART 11 Alkotó Társaskör vezetőjének, Ladóczki Bélának köszöntő szavait, a tagok részvételét, a Bartók Béla Iskola diákjainak a szereplését, a kedves szomszédaimnak, a volt munkatársaimnak és osztálytársaimnak és nem utolsó sorban Benk Katalinnak és férjének, valamint Szalókiné Filkus Jolinak, akik Budapestről illetve Jászberényből tették meg a hosszú utat a megnyitómra. A Mátranovák Önképzőkör tagjainak is köszönöm, hogy eljöttek. Barátnőm és segítőm, Batta Szilvia mátranováki festőművész tanár vezetésével, nagy meglepetés és öröm volt.

Az utamat járom tovább, mert érdemes!

Mindenkinek millió puszi és köszönet.

Fotók: Richweisz Tibor

0
0
0
s2smodern
powered by social2s